Useful Links Sunday, September 05, 2010

A Kapos Bázisrepülőtér története

A taszári repülőtér építési munkálatai 1928-ban kezdődtek, a megnyitó ünnepséget 1929. szeptember 1-jén tartották. Az első időszakban csak kereskedelmi repülőgépek használták a repülőteret, melyet 1936-ban adtak át a Magyar Királyi Honvédség részére. Ezt követően a működési területet megnagyobbították, a kiszolgáló épületeket felújították, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. 1939-ig a 3. Harcászati Felderítő repülőszázad állomásozott Taszáron. 1942-ben felújítási munkák kezdődtek annak érdekében, hogy a repülőteret képessé tegyék új típusú repülőgépek – közöttük bombázók – kiszolgálására. A II. világháború idején a német légierő néhány hadműveletet végrehajtott Taszáron, majd 1944 végén a német csapatok megsemmisítették a hangárokat. Az oroszok elfogadható állapotba hozták a repülőteret: egy magyar vállalatot alkalmaztak a romok eltávolítására, a repülőtér helyreállítására.

A jelenlegi repülőtér 1949 és 1950 között épült. Az építésben munkaszolgálatosok is részt vettek. Az új létesítményt – az 1950. november 11-én Tököl-Szilágyi telepen megalakult – 50. Vadászrepülő ezred vette birtokba. A honvédelmi miniszter döntése alapján ettől az időtől tartják számon a jelenlegi alakulat történetét.





Az 50. Vadászrepülő ezred kezdetben JAK-11, JAK-9, Z-381, és ARADO-968, valamint JAK-18 típusú gépekkel rendelkezett. Az utóbbi típusú éjszakai repülés végrehajtására is alkalmas volt. 1952-ben MÍG-15, 1955 nyarán MÍG-17PF, 1960-ban MÍG-19PM, majd 1962-től az akkor korszerűnek mondható MIG-21 különböző modifikációit rendszeresítették.
1983-ban települt a taszári repülőtérre a 101. Felderítő repülőszázad állománya. Azon az őszön érkeztek szállítógépeken a SZU-22M3 típusú repülőgépek.
A gyakori típusváltások minőségi fejlődést is jelentettek. A repülőgép-vezető, megfigyelő, műszaki és egyéb kiszolgáló állomány folyamatos képzését, átképzését tették szükségessé. Az egység kiemelkedő eredménnyel hajtotta végre a harckiképzési és harckészültségi feladatokat, amit a különböző gyakorlatokon, lövészeteken elért eredmények is igazolnak.
Az ezred napját 1989 óta ünnepelik november 11-én.


Az ezred szervezete és fegyverzete többször átalakult. A feladat azonban változatlan maradt: Dél-nyugat Magyarország légterének védelme.
A délszláv válság kirobbanásának időszakában Taszáron a 31. Kapos harcászati repülőezred néven ismert egység teljesített szolgálatot. Az ezred két harcászati repülőszázaddal (Boszorkány, Turul) és egy felderítő repülőszázaddal (Fürkészdarázs) rendelkezett. Ez az időszak a hajózó és kiszolgáló állománnyal egyaránt kiemelt helytállást igényelt.



Az országgyűlés 1995. november 28-i határozatával hozzájárult ahhoz, hogy a délszláv válság rendezésében közreműködő IFOR erők Magyarország területén átvonulhassanak és állomásozhassanak. A Magyar Honvédség az IFOR erők tevékenységét a taszári repülőtér létesítményeinek igény szerinti átadásával, a repülő harckiképzés felfüggesztésével, az ezred békeműködésének korlátozásával segítette. A magyar Honvédség parancsnokának intézkedése alapján 1995. december 8-án megkezdődött az ezred repülőgépeinek áttelepítése Pápa repülőtérre. A 31. Kapos harcászati repülőezredet a Magyar Honvédség parancsnoka 1996. december 15-én a hadrendből kivonta, majd 1997. április 30-i hatállyal megszüntette. Ezzel egy időben jogutódként megalakította a MH Kapos Bázisrepülőteret.

A jelenlegi alakulat biztosítja:

  • a bázisrepülőtér folyamatos működését,
  • igény alapján tartalék repülőtér biztosítását,
  • készültségi repülések esetén folyamatos tartalék-repülőtérként a leszálló repülőgépek fogadását és feltöltését az ismételt feladat-végrehajtáshoz,
  • az IFOR (SFOR) erők állomásoztatásával kapcsolatos feladatok ellátását, más szóval: befogadó nemzeti támogatás nyújtását az amerikai fél részére.

Ma az alakulat szoros együttműködésben dolgozik több területen az SFOR alakulatokkal: közös szolgálatot lát el a kapuknál, s valamennyi áteresztő ellenőrző ponton. Évente több ezer személy és gépjármű ellenőrzését, ellenőrzés utáni ki- és beléptetését végzik.
A légiforgalmi irányító szolgálat állományából – az USAF légiforgalmi irányító szolgálatával tartott közös kiképzés eredményeképpen – tízen rendelkeznek önálló, illetve az SFOR-ral közös szolgálat ellátásához szükséges ismeretekkel, míg hat katona kiképzése folyamatban van.

A SFOR repüléseihez szükséges meteorológiai szolgáltatásokat teljes mértékben a KBRT meteorológiai szolgálata biztosítja.
A tűzoltók részt vettek az USAF, illetve a Brown & Root tűzoltói által szervezett tanfolyamokon, ahol megtanulták az amerikai hadsereg által alkalmazott módszereket, elsajátították a felszerelések kezelését. Az állomány képes C-5, C-130, A-10, F-16, F-18 típusú repülőgépekből személy- és vagyonmentésre.

Az Air Force által szervezett kiképzésen 26-an szereztek jogosultságot USAF és magyar repülőgépek biztonsági őrzésére. Huszonheten kaptak kiképzést MP szabályoknak megfelelő őrzés-védelem ellátására, valamint gyorsreagálású feladatok végrehajtására.
A helyben végrehajtott SFOR feladatokon túl az egység állományából 32-en IFOR-SFOR kontingensben, öten ENSZ misszióban teljesítettek feladatot.

Az egység 1952 óta rendelkezik csapatzászlóval. A jelenlegi csapatzászlót 1991. november 11-én az alakulat megalakulásának 41.évfordulóján a honvédelmi miniszter engedélyével Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata adományozta. Az alakulat jó kapcsolatot tart fenn a polgári lakossággal és az önkormányzatokkal.


1998-ban közös katonai ünnepségen vonták fel a magyar és az amerikai nemzet zászlóját, amely ma is a közös elismerés és tisztelet jelképe.
1999. március 12-én Magyarország NATO tagságával a két zászló mellé a NATO zászló is felkerült.


Az alakulat kezdeményezte a Corvin Alapítvány létrehozását és működtetését, amely a katasztrófát szenvedett társak emlékét hivatott őrizni és a hátramaradt hozzátartozókat kívánja segíteni. Az alapítvány célul tűzte ki a magyar és nemzetközi katonai repülőtársadalom kapcsolatainak bővítését, fejlesztését. Ez a cél valósult meg 1991-ben és 1992-ben a Taszáron megrendezésre került I. és II. Nemzetközi Repülőnapon.
 

© 2003-2008 - Integranet Rt. All rights reserved!